Elmúlt már 40? Kezdjen bele bátran az angol nyelvbe

 

 

Jelentkezem tanfolyamra

“AZ ANGOL ÉRTHETŐBB SZÁMOMRA, ÉS A TUDÁS IS NÉHÁNY ÓRA UTÁN NAGYOBB MINT MÁSKOR FÉL ÉV ALATT”

Korábban a megtanult dolgok nem voltak leülepedve, nem voltak alaposak, amelyekre épül az egész , ezt most újra építjük.
Az órai közös munka dokumentálva van, vizuálisan kiemelve a magyarázatokkal, melyre bármikor vissza tudok térni. Így az angol érthetőbb számomra, és a tudás is néhány óra után nagyobb mint máskor fél év alatt.
Jó szívvel , bátran ajánlom mindenkinek, aki egy alapos, türelmes , magas szintű nyelvtanárt/tanfolyamot keres!

Dávid Tibor

Számtalan esetben találkozunk azzal, hogy a 40 év felettiek pályamódosításra adják a fejüket – vagy új dolgokba akarnak kezdeni – amihez szükséges a továbbképzésük.

Sokan ekkor szembesülnek azzal, hogy az angol nyelv alapvető, kötelező tudása elengedhetetlen a számukra is.

De ugyanakkor ott van a következő 2 tényező:  egyrészt még érzi magában az erőt, hogy még nem öreg ahhoz, hogy nekiálljon tanulni – és elsajátítson egy olyan készséget, ami elengedhetetlen a mai világban. Másrészről pedig ott van benne  a félelem,  hogy a mai fiataloknak már sokkal könnyebb.

A mi tapasztalataink azok, hogy a 40 en túli tanulóink félelmeit  sikerélmények és újabb motiváltságokkal  lendületté tudjuk fordítani az angol tanulás során.

Éppen ezért nagyon is javasoljuk 40 feletti emberek számára – nemtől, kortól és végzettségtől függetlenül, hogy nagyon is érdemes és nem késő elkezdeni angolul tanulni, ha még nem tudnak.

Várjuk szerettel tanfolyamainkon – vegye fel a kapcsolatot az oldalon található elérhetőségein- hogy belátható időn belül hatékonyan eredményeket érjen el az angol nyelvben.

40 év felett is angolul · Egyedi módszer · Az angol lehet könnyű

 Tanuljon a Hello London Studioban

Jelentkezem tanfolyamra

Költség és időhatékony angol oktatás 40 év felettiek számára is

Mit kell tudni a tanfolyamról?

www.hello-london-studio.com

yes a tanfolyam anyagát gyakorlati szempontok szerint állítottuk össze – így minden feladatot készségszintig gyakorolunk

yes a tanfolyamon a nyelvtani részeket  nagyon egyszerűen és logikusan magyarázzuk el

yessegítünk a szótanulásban – nem kell magolni

yestöbbszörös újrakezdőknek is tudunk segíteni

yesaz órák pozitív hangulata mellett nagy hangsúlyt fektetünk az eredményes tanulásra

yesmegtanítjuk a helyes kommunikációt írásban és szóban egyaránt – az angol nyelv magabiztos használatát

 

 

Ne hezitáljon tovább, tegye meg a megfelelő lépést! Még nem késő.

Jelentkezzen tanfolyamainkra!

Jelentkezem tanfolyamra